2014. október 23., csütörtök

Hol (hogy) tanuljunk idegen nyelvet?

Здравствуй(те)!

Az internet előtti korszakban a nyelvtanulásban a legnagyobb lehetőségnek azt tartottuk, ha elutazhattunk az ún. célországba.

Sokan úgy tartották, ez az egyetlen módja a nyelv magas szintű elsajátításának.
Persze nem mondok ennek ellent, mert anyanyelvi környezetben a tudás szinte ragad ránk, folyamatosan halljuk, olvassuk a "tananyagot" és - nem utolsó sorban - rá vagyunk kényszerítve az állandó kommunikálásra, gyakorlásra.

Mégis nyílt titok (már többször leírtam), hogy nem favorizáltam soha ezt a nyelvtanulási módot, mert önmagában ez is csak egy lehetőség, ami legfeljebb akkor főnyeremény, ha keményen megdolgozunk mellette.

Az elmúlt néhány napban alkalmam volt megfigyelni, mennyire lehet hasznos az anyanyelviekkel való hétköznapi kommunikáció a nyelvtanulásban.
A családommal nagyon szívesen utazunk az Alpokba, és ez alkalommal is egy kis osztrák hegyi faluban pihentünk.
Már az első napon észrevettem magamon, hogy azt figyelem, mennyire kell bevetni a nyelvtudásunkat. Siralmas. Nem mondom, hogy kézzel-lábbal is elég mutogatni, de bizony elegendő nagyon "egyszerűen" fogalmazni.

Ez persze lehet jó hír is, hiszen az is elboldogul, aki még nem régen ismerkedik a nyelvvel, de az anyanyelviekkel (üzletben, kávézóban, múzeumban, bobpályán, sípályán)  folytatott felszínes kommunikáció hatásfoka a tanulásban bizony elég csekély.
Azaz csak akkor profitálunk belőle, ha "komolyabb" beszélgetéseket folytatunk, ill. valóban tanulunk is.
Nyelvtanfolyamon, nyelviskolában, magántanárnál, baráttól.
És igen, tankönyvből!!!! Ez bizony kikerülhetetlen, ha valódi mélységében és nem csak alapfokon akarjuk megtanulni a nyelvet.

Persze országismereti szempontból nagyon hasznos a "kint tartózkodás". Bár elég régen vagyok némettanár, bevallom, most tanultam meg, hogy az osztrákok "kis barnának" (der kleine braune - vagy Braune?) is nevezik a tejszínes presszókávét. Nagyon finom volt...

Jó és hasznos nyelvtanulást!
Mirjam

2014. október 15., szerda

Helver éjszakája után...

Здравствуй(те)!

Nem vagyok színikritikus és (sajnos) nem járok naponta színházba, így ez a vélemény megmarad egy civil reflexiójának.
Azért kár, hogy nem jutok el túl sűrűn színielőadásokra, mert meggyőződésem, hogy - a technika fejlődése ellenére -  igazán katartikus élményt továbbra is színházban lehet szerezni, és nem moziban. És a szentpétervári Vera Komisszarzsevszkaja  Színház vendégjátékában, a Vígszínházban előadott Helver éjszakája számomra igazán felemelő élmény volt.
Nem tudom különválasztani a darabot a színészi játéktól, nem tudom eldönteni, vajon más rendezésben, a két szereplő lenyűgöző alakítása nélkül is tetszett volna-e Ingmar Villqist drámája. Annyira magával ragadó és őszinte volt mindkét alak, hogy a fiktív helyszín és a jelképes történet ellenére teljesen valóságosnak éreztem, ami a színpadon történt. Érzelmileg is hullámzó, lüktető, fájdalmasan életszerű dráma zajlott le előttünk. Abban a jelenetben, amikor Helver erőszakkal "tanítani" akarja nevelőanyját, szinte valóságos félelmet éreztem.
Közhelyes lehetne az üzenete, mert a XX. században százszor elmondták, leírták, hogy a militarizmus észrevétlenül beférkőzik az agyunkba, eltorzítja az emberi lelket, megmérgezi az emberi kapcsolatokat. Ennek ellenére nem éreztem, hogy egy sokadszor elismételt, unalmas mondanivalóról van szó. Elgondolkodtató, hogy ezek az "eszmék" vajon tényleg csak a szellemileg visszamaradott, gyermeki szinten megmaradt emberekre vannak ilyen nagy hatással. Mert a történelem számtalanszor bebizonyította, hogy azok sem tudják kivonni magukat a hatásuk alól, akik - úgymond - mentálisan egészségesek.
Tulajdonképpen ennyit szerettem volna megosztani a tegnapi előadás nyomán támadt érzéseimből és gondolataimból. Különös öröm számomra, hogy a velünk jött két - igen kritikus - tinédzser számára is elgondolkodtató élmény volt az előadás.

Így nem csak udvariasság volt a darab végén a vastaps és a többször elhangzó "Браво".

Üdvözlettel:
Mirjam


2014. október 6., hétfő

Ingmar Villqist: Helver éjszakája - Ночь Гельвера (Vígszínház)

Здравствуй(те)!

Régen nem volt alkalmam bejegyzést írni. Egy nagyon régi álmomat valósítottam meg (az orosz nyelvvel kapcsolatban), és ez rengeteg időt, energiát emésztett fel.  Hamarosan ki is derül a nagy titok, de még az utolsó simításokat végzem rajta, és csak utána teszem közzé.
Most először nem tananyaggal jelentkezem, hanem egy kulturális hírrel, amely igazán érdekesnek ígérkezik.
A nyelvtanulás fontos része a kultúra megismerése. Leginkább filmek nézésére vagy irodalmi művek olvasására van lehetőségünk, esetleg zenét hallgatunk vagy a tévét nézzük. Ennél többre nagyon ritkán van esélyünk. Hacsak nem utazunk egy-kétezer kilométert...
Így aztán biztosan sokaknak nagy örömére szolgál, hogy 2014. október 14-én a Vígszínház Házi Színpadán a szentpétervári Vera Komisszarzsevszkaja Színház vendégjátéka lesz. Bár nem orosz darabot adnak elő, hanem egy kortárs lengyel szerző, Ingmar Villqist művét, mégis érdemes megnézni. Nemcsak azért, mert orosz színészek, orosz beszédét hallgathatjuk, hanem azért is, mert kiemelkedően színvonalas előadásról van szó. A darab címe: Ночь Гельвера (Helver éjszakája). A benne szereplő két színész,  Оксана Базилевич  és  Денис Пьянов ezért az alakításért 2013-ban megkapta a "Золотой софит" nevű legmagasabb szentpétervári színházi kitüntetést "A legjobb színészi kettős" kategóriában. 
A darab maga 16 éven felülieknek való, nehéz, aktuális kérdéseket boncolgat.  Két ember drámáját mutatja be: Helver gyerekes, 30 éves fiatalember, a fasizmus eszméiért lelkesedik. Karla, a "nevelőanyja" még szintén fiatal nő, és meg akarja menteni Helvert...
"A darab két ember kapcsolatán keresztül mutatja meg, hogy az erősödő militarizmus hogyan ivódik be az emberek mindennapjaiba, hogyan mérgezi meg az egyént és a társadalmat." (Vígszínház)

Fontos, hogy azok is megnézhetik, akik oroszul nem tudnak, mert a darabot szinkrontolmácsolással játsszák. 

Felemelő színházi élményt kívánok!
Mirjam