Здравствуйте!
A téma, amiről ma írok, nem igazán karácsonyi, de néhány napja újra és újra gondolkodóba ejt.
A hősiességről, a lelkesedésről, a nyugtalan ifjúságról, az orosz lélekről van szó.
Talán vannak, akik már tudják, hogy jön a Rammstein a képbe, de valószínűleg messzebbről kell kezdenem, hogy mindenki megértse.
Bevallom, a Rammstein együttesről nem hallottam volna, ha nincs egy tizenéves fiam és jó néhány ilyen korú tanítványom. A fent emlegetett német rockbanda számomra inkább ijesztő, mint zene. Lehet, hogy ezzel máris szereztem néhány ellenséget, de megszoktam, hogy a fiatalok csak megbocsátóan mosolyognak, és a mosolyuk azt üzeni: nem értem én már ezeket a dolgokat.
Hogy mégis miért írok róluk?
Nem a németségük, hanem az oroszságuk miatt.
Talán mások is ismerik, de mindenképpen megér néhány percet a dal, amit a Rammstein előad. Kissé nehezen érthetően, inkább hörögve, mint énekelve, de felismerhetően. A dal egy 1958-as film betétdala, a címe:
Песня о тревожной молодости
Kezdősora így hangzik:
Забота у нас простая....
Hogy miért adja elő egy agresszív rockegyüttes ezt az inkább szentimentálisnak mondható, a mai fiatalok számára talán érthetetlenül "hősies" dalt, arról nem kívánok elmélkedni. A Rammsteint jól ismerők biztosan tudják a választ.
A kérdés számomra az, miért jobb még mindig az eredeti, mint ez a fura, modern változat.
Mielőtt bárki túl gyorsan válaszolna, szeretnék néhány félreértést eloszlatni: nincs bennem semmilyen "vörös" nosztalgia, nem vagyok kommunista érzelmű, nem szeretem a régi filmeket és általában a "retrót" sem.
De ebben a dalban van valami az orosz lélekből, amit nagyon nehéz szavakkal visszaadni, megmagyarázni, inkább csak megérezni lehet. Valami emelkedettség, lelkesedés, pátosz, amit ők komolyan vesznek, amit fel mernek vállalni még ma is, pedig bizony az ötvenes évek felett már jócskán eljárt az idő, és az akkori eszmék sem bizonyultak egyértelműen tisztának vagy időtállónak. Ez az, ami még mindig magával ragadja a hallgatót, ami miatt napokig a fülünkben cseng a fülbe mászó dallam.
Persze valószínűleg a Rammstein-rajongóknak ez a modern, jócskán agresszív változat jön be inkább, sőt a többségük nem is tud a szám eredetijéről. A kettő végül is jól megfér egymás mellett.
Ha van néhány perced, és nem ismered ezt a régi-régi dalt, javaslom, hallgasd meg, és döntsd el, neked melyik tetszik jobban!
Az eredeti dal itt hallgatható meg:
Забота у нас простая...
A Rammstein előadása itt látható, hallható:
Lied von der unruhevollen Jugend
Itt pedig egy orosz nyelvű írás olvasható róla:
A Rammstein Oroszországban
Jó szórakozást!
Mirjam
P.S. Azt elfelejtettem írni, mit jelent az "emlékek" szó a címben: a dal első versszakát és refrénjét még diákkoromban, a Szovjetunióban tanultam.
2014. december 28., vasárnap
2014. december 15., hétfő
Orosz retro, retro, retro...
Здравствуйте!
Először is nagyon köszönöm a múltkori véleményeket!!!!!
Mostanában túl sokat gondolkodom. :)
Néhány napja egy kérdés motoszkál a fejemben: miért lett az egyik legnépszerűbb bejegyzés a blogon a Egy kis retro orosz nyelv?
Ha valaki nem tudná, miről van szó, a mi (ötvenesek) régi általános iskolai 5. osztályos orosz tankönyvünknek (részleges) közzétételéről van szó.
Az ötlet nem tőlem származott, de nagyon megtetszett, mert egy elég "vonalas", de nosztalgikus hangulatú orosz tankönyvről volt szó.
Aztán a terv abbamaradt, mert akkor még nem igazán tudtam technikailag megvalósítani. Néhány videó megszületett ugyan (a youtube-on megtekinthetők), de ezzel abba is maradt a projekt.
És .... láss csudát! A cirill betűs billentyűzetről és a köszönésről szóló leckék után ez lett a 3. legnépszerűbb bejegyzés. Ma is rengetegen kattintanak rá!
Hogy miért?
Ezen gondolkodom...
Az az érzésem, hogy a retro szó teszi ilyen vonzóvá.
Valamiért szívesen utazunk vissza - ha tetszik: szívesen álmodjuk vissza magunkat az időben.
Pedig nem voltak azok olyan rózsás idők, csak hát az idő, ugye, mindent megszépít.
Persze nem valószínű, hogy csak az "idősebb" korosztály keresi ezt a "retrós" oroszkönyvet, hiszen ők nem lehetnek annyian.
Minden bizonnyal a fiatalokat is vonzzák a régebbi korok.
Vajon miért?
Ez tényleg rejtély számomra, és szívesen olvasnám azok véleményét, akik rákattintottak!!!!!
Kit miért érdekel(t) a retro orosz nyelvtanulás?
A múltkori "sikeren" felbuzdulva, arra kérlek benneteket, írjatok, ha van kedvetek!
Üdvözlettel:
Mirjam
Először is nagyon köszönöm a múltkori véleményeket!!!!!
Mostanában túl sokat gondolkodom. :)
Néhány napja egy kérdés motoszkál a fejemben: miért lett az egyik legnépszerűbb bejegyzés a blogon a Egy kis retro orosz nyelv?
Ha valaki nem tudná, miről van szó, a mi (ötvenesek) régi általános iskolai 5. osztályos orosz tankönyvünknek (részleges) közzétételéről van szó.
Az ötlet nem tőlem származott, de nagyon megtetszett, mert egy elég "vonalas", de nosztalgikus hangulatú orosz tankönyvről volt szó.
Aztán a terv abbamaradt, mert akkor még nem igazán tudtam technikailag megvalósítani. Néhány videó megszületett ugyan (a youtube-on megtekinthetők), de ezzel abba is maradt a projekt.
És .... láss csudát! A cirill betűs billentyűzetről és a köszönésről szóló leckék után ez lett a 3. legnépszerűbb bejegyzés. Ma is rengetegen kattintanak rá!
Hogy miért?
Ezen gondolkodom...
Az az érzésem, hogy a retro szó teszi ilyen vonzóvá.
Valamiért szívesen utazunk vissza - ha tetszik: szívesen álmodjuk vissza magunkat az időben.
Pedig nem voltak azok olyan rózsás idők, csak hát az idő, ugye, mindent megszépít.
Persze nem valószínű, hogy csak az "idősebb" korosztály keresi ezt a "retrós" oroszkönyvet, hiszen ők nem lehetnek annyian.
Minden bizonnyal a fiatalokat is vonzzák a régebbi korok.
Vajon miért?
Ez tényleg rejtély számomra, és szívesen olvasnám azok véleményét, akik rákattintottak!!!!!
Kit miért érdekel(t) a retro orosz nyelvtanulás?
A múltkori "sikeren" felbuzdulva, arra kérlek benneteket, írjatok, ha van kedvetek!
Üdvözlettel:
Mirjam
2014. december 11., csütörtök
Az oroszt tanulók magányossága
Здравствуйте!
A minap azon gondolkodtam, nem lehetnek-e nagyon magányosak az oroszul tanuló emberek.
Az angollal szinte mindenki próbálkozik, németet is rengetegen tanulnak, de oroszosok most nem lehetnek annyian.
Az is előfordul, hogy valaki nem talál tanárt, hogy nem indul be a tanfolyam jelentkezők hiányában, hát akkor milyen nehéz lehet, ha valaki egyedül birkózik egy idegen nyelvvel.
Ráadásul a környezetéből néhányan úgy nézhetnek rá, mint egy csodabogárra, mert az orosz nyelv bizony most "egzotikumnak" számít.
(Szinte mulatságos, mennyit nyaggatnak például a tanítványaim egy-egy orosz szóért vagy mondatért.)
A vidékiek még inkább nehéz helyzetben vannak, mert az orosztanulás, az oroszok iránti érdeklődés egyelőre főleg a fővárosra korlátozódik.
Vajon kihez fordulnak, ha nem értenek valamit?
Kitől kérdeznek meg egy-egy szót?
Kivel társalognak?
Kivel cserélnek könyveket?
Persze tudom, ott a facebook, rengeteg zárt és nyílt csoport van, az internet pedig sok-sok anyagot kínál. Egy kicsit el is kényelmesedtünk, mert nem kell könyvtárba menni, tanulótársakkal egyeztetni, mindent megtalálunk hosszabb-rövidebb kutatás után. A netes anyagok is gyorsan megoszthatók, kicserélhetők, kinyomtathatók.
De hol marad a személyes kommunikáció, a beszélgetés, éppen az, amiért ezt az egészet tanuljuk?????
Senkit nem akarok közhelyekkel untatni, de tényleg úgy gondolom, közben elvész a lényeg. Meggyőződésem ugyanis, hogy az emberi nyelv kommunikációra lett teremtve.
És elmarad a sikerélmény, az, ami további "löketet", motivációt adhatna a tanuláshoz. Hiszen akkor látjuk értelmét, ha meg is tapasztaljuk az eredményt, nem csak a távoli jövőben levő célra figyelünk.
Rendhagyó módon most a véleményetekre, tapasztalataitokra lennék kíváncsi:Ki hogyan oldja meg ezt a problémát?
Kivel beszélgettek oroszul?
Kihez fordultok, ha nehézségetek támad az oroszban?
Kivel tudtok gyakorolni?
Nem vagytok magányosak?
Nagy-nagy örömmel olvasnám a véleményeket, az ötleteket, ki hogyan győzi le a magányát?
(Ha nincs kedved kommentet írni, a facebookon is megteheted.)
Üdvözlettel:
Mirjam
A minap azon gondolkodtam, nem lehetnek-e nagyon magányosak az oroszul tanuló emberek.
Az angollal szinte mindenki próbálkozik, németet is rengetegen tanulnak, de oroszosok most nem lehetnek annyian.
Az is előfordul, hogy valaki nem talál tanárt, hogy nem indul be a tanfolyam jelentkezők hiányában, hát akkor milyen nehéz lehet, ha valaki egyedül birkózik egy idegen nyelvvel.
Ráadásul a környezetéből néhányan úgy nézhetnek rá, mint egy csodabogárra, mert az orosz nyelv bizony most "egzotikumnak" számít.
(Szinte mulatságos, mennyit nyaggatnak például a tanítványaim egy-egy orosz szóért vagy mondatért.)
A vidékiek még inkább nehéz helyzetben vannak, mert az orosztanulás, az oroszok iránti érdeklődés egyelőre főleg a fővárosra korlátozódik.
Vajon kihez fordulnak, ha nem értenek valamit?
Kitől kérdeznek meg egy-egy szót?
Kivel társalognak?
Kivel cserélnek könyveket?
Persze tudom, ott a facebook, rengeteg zárt és nyílt csoport van, az internet pedig sok-sok anyagot kínál. Egy kicsit el is kényelmesedtünk, mert nem kell könyvtárba menni, tanulótársakkal egyeztetni, mindent megtalálunk hosszabb-rövidebb kutatás után. A netes anyagok is gyorsan megoszthatók, kicserélhetők, kinyomtathatók.
De hol marad a személyes kommunikáció, a beszélgetés, éppen az, amiért ezt az egészet tanuljuk?????
Senkit nem akarok közhelyekkel untatni, de tényleg úgy gondolom, közben elvész a lényeg. Meggyőződésem ugyanis, hogy az emberi nyelv kommunikációra lett teremtve.
És elmarad a sikerélmény, az, ami további "löketet", motivációt adhatna a tanuláshoz. Hiszen akkor látjuk értelmét, ha meg is tapasztaljuk az eredményt, nem csak a távoli jövőben levő célra figyelünk.
Rendhagyó módon most a véleményetekre, tapasztalataitokra lennék kíváncsi:Ki hogyan oldja meg ezt a problémát?
Kivel beszélgettek oroszul?
Kihez fordultok, ha nehézségetek támad az oroszban?
Kivel tudtok gyakorolni?
Nem vagytok magányosak?
Nagy-nagy örömmel olvasnám a véleményeket, az ötleteket, ki hogyan győzi le a magányát?
(Ha nincs kedved kommentet írni, a facebookon is megteheted.)
Üdvözlettel:
Mirjam
2014. november 21., péntek
Orosz nyelvű podcastok - középfokon
Здравствуйте!
A nyelvtanulásban mindig gondot jelent, hogy megtanuljuk a "tankönyvi" nyelvváltozatot, aztán anyanyelvi környezetbe kerülve nagy meglepetésekben van részünk. Nem azért, mert hiányos vagy hibás a nyelvtudásunk, hanem azért, mert egyszerűen nem úgy mondják.
És ez alól egyik nyelv sem kivétel. Az orosz nyelvben is terjed a szleng: új szavak alakulnak ki, egyik-másiknak kifejezésnek megváltozhat a jelentése. Ez néha frissíti, színesíti a nyelvet, máskor inkább kárára van.
Senkit nem akarok az igénytelen nyelvhasználat megtanulására buzdítani, de általában nem árt, ha képben vagyunk, mit is mondanak nekünk.
Persze nagy kérdés, honnan is tudhatnánk meg, milyen változások zajlanak a hétköznapi orosz nyelvben, hiszen egy kezdő nyelvtanuló örül, ha a tankönyvvel elboldogul, és mi, tanárok se vagyunk mindig tisztában a legújabb fejleményekkel.
Leginkább anyanyelvi környezetben lehetséges megtanulni őket, hiszen a szövegkörnyezetből nem mindig tudjuk kitalálni egy kifejezés jelentését.
Még jó, hogy az internet ebben is a segítségünkre lehet...
Egy olyan oldalt szeretnék ajánlani a figyelmetekbe, ahol több legyet is üthetünk egy csapásra. Már az elnevezése is jópofa:
Az oldal podcastjai az orosz szlenget mutatják be. A hanganyagokból egyrészt megismerhetjük az hétköznapi orosz beszéd új fejleményeit, másrészt meg is hallgathatjuk és el is olvashatjuk őket.
A szövegek érdekesek, a stílusuk élvezetes.
Középfokú nyelvtudással már sok megérthető belőlük.
Vigyázat! Van köztük felnőtteknek szóló is! :)
Az oldalon szleng kifejezések szótára is található.
Jó tanulást és szórakozást!
Mirjam
A nyelvtanulásban mindig gondot jelent, hogy megtanuljuk a "tankönyvi" nyelvváltozatot, aztán anyanyelvi környezetbe kerülve nagy meglepetésekben van részünk. Nem azért, mert hiányos vagy hibás a nyelvtudásunk, hanem azért, mert egyszerűen nem úgy mondják.
És ez alól egyik nyelv sem kivétel. Az orosz nyelvben is terjed a szleng: új szavak alakulnak ki, egyik-másiknak kifejezésnek megváltozhat a jelentése. Ez néha frissíti, színesíti a nyelvet, máskor inkább kárára van.
Senkit nem akarok az igénytelen nyelvhasználat megtanulására buzdítani, de általában nem árt, ha képben vagyunk, mit is mondanak nekünk.
Persze nagy kérdés, honnan is tudhatnánk meg, milyen változások zajlanak a hétköznapi orosz nyelvben, hiszen egy kezdő nyelvtanuló örül, ha a tankönyvvel elboldogul, és mi, tanárok se vagyunk mindig tisztában a legújabb fejleményekkel.
Leginkább anyanyelvi környezetben lehetséges megtanulni őket, hiszen a szövegkörnyezetből nem mindig tudjuk kitalálni egy kifejezés jelentését.
Még jó, hogy az internet ebben is a segítségünkre lehet...
Egy olyan oldalt szeretnék ajánlani a figyelmetekbe, ahol több legyet is üthetünk egy csapásra. Már az elnevezése is jópofa:
... azaz Nagyon oroszul!
Az oldal podcastjai az orosz szlenget mutatják be. A hanganyagokból egyrészt megismerhetjük az hétköznapi orosz beszéd új fejleményeit, másrészt meg is hallgathatjuk és el is olvashatjuk őket.
A szövegek érdekesek, a stílusuk élvezetes.
Középfokú nyelvtudással már sok megérthető belőlük.
Vigyázat! Van köztük felnőtteknek szóló is! :)
Az oldalon szleng kifejezések szótára is található.
Jó tanulást és szórakozást!
Mirjam
2014. november 14., péntek
Retró orosz filmek - Szállnak a darvak
Здравствуйте!
A minap gyönyörű V alakban szálló darvak óriási tömegét láttam az égen, és ez eszembe juttatta Михаил Калатозов méltán híres filmjét, a Szállnak a darvakat (Летят журавли), amely 1958-ban megkapta a Cannes legnagyobb díját, az Arany Pálmát.
Ma már alig emlékszünk a szovjet háborús filmekre, pedig a korombeliek biztosan sokat láttak belőlük. Amikor 1976-ban diákként Kurszkban voltam, még a két részes Kurszki csata című filmet is megnézették velünk. (Semmire nem emlékszem belőle.)
De ez a film más. A maga korában merésznek számító üzenetet fogalmazott meg, mert nem a Nagy Honvédő Háború fenséges csatáit, a szovjet katonák hősiességét emelte ki, hanem azt, hogy a háború hogyan tett tönkre emberi sorsokat, szerelmeket, hogy nem mindenkinek sikerült kiállni az emberség és a hűség próbáját. De megérdemli a díjat a film néhány különleges képi megoldásai miatt is: talán a leghíresebb az a jelenet, amikor a haldokló fiatal katona, Borisz, szerelmese, Veronika arcát látja a nyírfákon.
A film értékét növeli, hogy főszereplői nagyon híres színészek: Татьяна Самойлова és Алексей Баталов.
A filmet természetesen Magyarországon nagy sikerrel vetítették, amiről az alábbi kép is tanúskodik:
A minap gyönyörű V alakban szálló darvak óriási tömegét láttam az égen, és ez eszembe juttatta Михаил Калатозов méltán híres filmjét, a Szállnak a darvakat (Летят журавли), amely 1958-ban megkapta a Cannes legnagyobb díját, az Arany Pálmát.
Ma már alig emlékszünk a szovjet háborús filmekre, pedig a korombeliek biztosan sokat láttak belőlük. Amikor 1976-ban diákként Kurszkban voltam, még a két részes Kurszki csata című filmet is megnézették velünk. (Semmire nem emlékszem belőle.)
De ez a film más. A maga korában merésznek számító üzenetet fogalmazott meg, mert nem a Nagy Honvédő Háború fenséges csatáit, a szovjet katonák hősiességét emelte ki, hanem azt, hogy a háború hogyan tett tönkre emberi sorsokat, szerelmeket, hogy nem mindenkinek sikerült kiállni az emberség és a hűség próbáját. De megérdemli a díjat a film néhány különleges képi megoldásai miatt is: talán a leghíresebb az a jelenet, amikor a haldokló fiatal katona, Borisz, szerelmese, Veronika arcát látja a nyírfákon.
A film értékét növeli, hogy főszereplői nagyon híres színészek: Татьяна Самойлова és Алексей Баталов.
http://maskarad.3dn.ru/forum/5-15-2
A filmet természetesen Magyarországon nagy sikerrel vetítették, amiről az alábbi kép is tanúskodik:
Татьяна Самойлова ez év májusában, a 80. születésnapja után hunyt el.
Az alábbi képen a sírja látható a moszkvai Novogyevicsi temetőben. :(
Приятного просмотра!
A filmhez jó szórakozást kívánok, akár magyarul is megtekinthető.
Üdvözlettel:
Mirjam
2014. október 23., csütörtök
Hol (hogy) tanuljunk idegen nyelvet?
Здравствуй(те)!
Az internet előtti korszakban a nyelvtanulásban a legnagyobb lehetőségnek azt tartottuk, ha elutazhattunk az ún. célországba.
Sokan úgy tartották, ez az egyetlen módja a nyelv magas szintű elsajátításának.
Persze nem mondok ennek ellent, mert anyanyelvi környezetben a tudás szinte ragad ránk, folyamatosan halljuk, olvassuk a "tananyagot" és - nem utolsó sorban - rá vagyunk kényszerítve az állandó kommunikálásra, gyakorlásra.
Mégis nyílt titok (már többször leírtam), hogy nem favorizáltam soha ezt a nyelvtanulási módot, mert önmagában ez is csak egy lehetőség, ami legfeljebb akkor főnyeremény, ha keményen megdolgozunk mellette.
Az elmúlt néhány napban alkalmam volt megfigyelni, mennyire lehet hasznos az anyanyelviekkel való hétköznapi kommunikáció a nyelvtanulásban.
A családommal nagyon szívesen utazunk az Alpokba, és ez alkalommal is egy kis osztrák hegyi faluban pihentünk.
Már az első napon észrevettem magamon, hogy azt figyelem, mennyire kell bevetni a nyelvtudásunkat. Siralmas. Nem mondom, hogy kézzel-lábbal is elég mutogatni, de bizony elegendő nagyon "egyszerűen" fogalmazni.
Ez persze lehet jó hír is, hiszen az is elboldogul, aki még nem régen ismerkedik a nyelvvel, de az anyanyelviekkel (üzletben, kávézóban, múzeumban, bobpályán, sípályán) folytatott felszínes kommunikáció hatásfoka a tanulásban bizony elég csekély.
Azaz csak akkor profitálunk belőle, ha "komolyabb" beszélgetéseket folytatunk, ill. valóban tanulunk is.
Nyelvtanfolyamon, nyelviskolában, magántanárnál, baráttól.
És igen, tankönyvből!!!! Ez bizony kikerülhetetlen, ha valódi mélységében és nem csak alapfokon akarjuk megtanulni a nyelvet.
Persze országismereti szempontból nagyon hasznos a "kint tartózkodás". Bár elég régen vagyok némettanár, bevallom, most tanultam meg, hogy az osztrákok "kis barnának" (der kleine braune - vagy Braune?) is nevezik a tejszínes presszókávét. Nagyon finom volt...
Jó és hasznos nyelvtanulást!
Mirjam
Az internet előtti korszakban a nyelvtanulásban a legnagyobb lehetőségnek azt tartottuk, ha elutazhattunk az ún. célországba.
Sokan úgy tartották, ez az egyetlen módja a nyelv magas szintű elsajátításának.
Persze nem mondok ennek ellent, mert anyanyelvi környezetben a tudás szinte ragad ránk, folyamatosan halljuk, olvassuk a "tananyagot" és - nem utolsó sorban - rá vagyunk kényszerítve az állandó kommunikálásra, gyakorlásra.
Mégis nyílt titok (már többször leírtam), hogy nem favorizáltam soha ezt a nyelvtanulási módot, mert önmagában ez is csak egy lehetőség, ami legfeljebb akkor főnyeremény, ha keményen megdolgozunk mellette.
Az elmúlt néhány napban alkalmam volt megfigyelni, mennyire lehet hasznos az anyanyelviekkel való hétköznapi kommunikáció a nyelvtanulásban.
A családommal nagyon szívesen utazunk az Alpokba, és ez alkalommal is egy kis osztrák hegyi faluban pihentünk.
Már az első napon észrevettem magamon, hogy azt figyelem, mennyire kell bevetni a nyelvtudásunkat. Siralmas. Nem mondom, hogy kézzel-lábbal is elég mutogatni, de bizony elegendő nagyon "egyszerűen" fogalmazni.
Ez persze lehet jó hír is, hiszen az is elboldogul, aki még nem régen ismerkedik a nyelvvel, de az anyanyelviekkel (üzletben, kávézóban, múzeumban, bobpályán, sípályán) folytatott felszínes kommunikáció hatásfoka a tanulásban bizony elég csekély.
Azaz csak akkor profitálunk belőle, ha "komolyabb" beszélgetéseket folytatunk, ill. valóban tanulunk is.
Nyelvtanfolyamon, nyelviskolában, magántanárnál, baráttól.
És igen, tankönyvből!!!! Ez bizony kikerülhetetlen, ha valódi mélységében és nem csak alapfokon akarjuk megtanulni a nyelvet.
Persze országismereti szempontból nagyon hasznos a "kint tartózkodás". Bár elég régen vagyok némettanár, bevallom, most tanultam meg, hogy az osztrákok "kis barnának" (der kleine braune - vagy Braune?) is nevezik a tejszínes presszókávét. Nagyon finom volt...
Jó és hasznos nyelvtanulást!
Mirjam
2014. október 15., szerda
Helver éjszakája után...
Здравствуй(те)!
Nem vagyok színikritikus és (sajnos) nem járok naponta színházba, így ez a vélemény megmarad egy civil reflexiójának.
Azért kár, hogy nem jutok el túl sűrűn színielőadásokra, mert meggyőződésem, hogy - a technika fejlődése ellenére - igazán katartikus élményt továbbra is színházban lehet szerezni, és nem moziban. És a szentpétervári Vera Komisszarzsevszkaja Színház vendégjátékában, a Vígszínházban előadott Helver éjszakája számomra igazán felemelő élmény volt.
Nem tudom különválasztani a darabot a színészi játéktól, nem tudom eldönteni, vajon más rendezésben, a két szereplő lenyűgöző alakítása nélkül is tetszett volna-e Ingmar Villqist drámája. Annyira magával ragadó és őszinte volt mindkét alak, hogy a fiktív helyszín és a jelképes történet ellenére teljesen valóságosnak éreztem, ami a színpadon történt. Érzelmileg is hullámzó, lüktető, fájdalmasan életszerű dráma zajlott le előttünk. Abban a jelenetben, amikor Helver erőszakkal "tanítani" akarja nevelőanyját, szinte valóságos félelmet éreztem.
Közhelyes lehetne az üzenete, mert a XX. században százszor elmondták, leírták, hogy a militarizmus észrevétlenül beférkőzik az agyunkba, eltorzítja az emberi lelket, megmérgezi az emberi kapcsolatokat. Ennek ellenére nem éreztem, hogy egy sokadszor elismételt, unalmas mondanivalóról van szó. Elgondolkodtató, hogy ezek az "eszmék" vajon tényleg csak a szellemileg visszamaradott, gyermeki szinten megmaradt emberekre vannak ilyen nagy hatással. Mert a történelem számtalanszor bebizonyította, hogy azok sem tudják kivonni magukat a hatásuk alól, akik - úgymond - mentálisan egészségesek.
Tulajdonképpen ennyit szerettem volna megosztani a tegnapi előadás nyomán támadt érzéseimből és gondolataimból. Különös öröm számomra, hogy a velünk jött két - igen kritikus - tinédzser számára is elgondolkodtató élmény volt az előadás.
Így nem csak udvariasság volt a darab végén a vastaps és a többször elhangzó "Браво".
Üdvözlettel:
Mirjam
Nem vagyok színikritikus és (sajnos) nem járok naponta színházba, így ez a vélemény megmarad egy civil reflexiójának.
Azért kár, hogy nem jutok el túl sűrűn színielőadásokra, mert meggyőződésem, hogy - a technika fejlődése ellenére - igazán katartikus élményt továbbra is színházban lehet szerezni, és nem moziban. És a szentpétervári Vera Komisszarzsevszkaja Színház vendégjátékában, a Vígszínházban előadott Helver éjszakája számomra igazán felemelő élmény volt.
Nem tudom különválasztani a darabot a színészi játéktól, nem tudom eldönteni, vajon más rendezésben, a két szereplő lenyűgöző alakítása nélkül is tetszett volna-e Ingmar Villqist drámája. Annyira magával ragadó és őszinte volt mindkét alak, hogy a fiktív helyszín és a jelképes történet ellenére teljesen valóságosnak éreztem, ami a színpadon történt. Érzelmileg is hullámzó, lüktető, fájdalmasan életszerű dráma zajlott le előttünk. Abban a jelenetben, amikor Helver erőszakkal "tanítani" akarja nevelőanyját, szinte valóságos félelmet éreztem.
Közhelyes lehetne az üzenete, mert a XX. században százszor elmondták, leírták, hogy a militarizmus észrevétlenül beférkőzik az agyunkba, eltorzítja az emberi lelket, megmérgezi az emberi kapcsolatokat. Ennek ellenére nem éreztem, hogy egy sokadszor elismételt, unalmas mondanivalóról van szó. Elgondolkodtató, hogy ezek az "eszmék" vajon tényleg csak a szellemileg visszamaradott, gyermeki szinten megmaradt emberekre vannak ilyen nagy hatással. Mert a történelem számtalanszor bebizonyította, hogy azok sem tudják kivonni magukat a hatásuk alól, akik - úgymond - mentálisan egészségesek.
Tulajdonképpen ennyit szerettem volna megosztani a tegnapi előadás nyomán támadt érzéseimből és gondolataimból. Különös öröm számomra, hogy a velünk jött két - igen kritikus - tinédzser számára is elgondolkodtató élmény volt az előadás.
Így nem csak udvariasság volt a darab végén a vastaps és a többször elhangzó "Браво".
Üdvözlettel:
Mirjam
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)