2014. július 4., péntek

Hogyan tanuljunk oroszul? Egy régi-új módszer

Здравствуй(те)!

Az idegen nyelvek tanulásakor az egyik legnagyobb akadály a megszólalás, ill. a beszéd szokott lenni.
Olvasni tudunk egyedül, a szövegértést tudjuk gyakorolni, teszteket is írhatunk, de a beszélgetésben, a szóbeli kommunikációban hogyan fejlődjünk?
Általában el szoktuk intézni azzal, hogy mivel nincs lehetőségünk tanárral, pláne egy anyanyelvivel gyakorolni, annyiban is marad az egész. Ez bizony így lehet azokkal is, akiknek – úgymond – „van nyelvérzékük”.
(Ezt azért írtam idézőjelben, mert meggyőződésem, hogy mindenkinek van, aki az anyanyelvét meg tudta tanulni.)
Nagyon sok diáktól és felnőttől azt hallom, hogy főleg szóban vannak nehézségeik.

Pedig a beszédkészség egyedül is fejleszthető!

Rengeteg módszer van rá, ezek közül most egy igazán egyszerűt szeretnék bemutatni, amivel önállóan, otthon is előrehaladást tudunk elérni a beszédkészség javításában és a nyelvi gátlások leküzdésében.
(Az esetek többségében ugyanis nem arról van szó, hogy nem tudunk valamit kifejezni, hanem arról, hogy nem merünk megszólalni.)
Gyerekkorában biztosan mindenki épített játékpiramist karikákból. Ugyanígy építhetünk mondatokat az orosz szavakból.

Veszünk egy egyszerű tőmondatot, pl.:

Мальчик читатет.

Ezután mindig csak egy szót, mondatrészt teszünk hozzá, ameddig csak fantáziával bírjuk.

Pl.:
Мальчик читает книгу.
Мальчик читает новую книгу.
Мальчик читает новую книгу дома.
Весёлый мальчик читает новую книгу дома.
Весёлый мальчик с другом читает новую книгу дома.
И так далее...

Анна играет.
Анна играет с собакой.
Анна играет со своей собакой.
Анна играет со своей собакой вечером.
Анна играет и гуляет со своей собакой вечером.
И так дальше.

Fontos: mindig értelmes mondatok legyenek és mindig hangosan mondjuk ki őket!!!!!!
Lehetnek viccesek is, de összefüggőnek kell lenniük.

És ami a legjobb: a nyelvtanulás bármelyik szintjén - a kezdőtől a haladóig – alkalmazható.

Ilyen mondatokat egyben persze ritkán alkotunk a hétköznapi beszédben, de az egyes kifejezések ezután könnyebben eszünkbe jutnak.

A mennyiség is fontos. Ha hetente egy ilyen mondatot állítunk össze, valószínűleg nem érünk el fejlődést.
Azt javaslom, tegyünk egy próbát: kb. egy hétig gyakoroljuk napi rendszerességgel, átlag fél óráig.
Lehet, hogy ez most néhányakat visszariaszt, de ha kreativitást  viszünk bele, nem lesz unalmas, és már egy hét után látni fogjuk az eredményét.
Ezután elég lesz ritkábban is beiktatni a gyakorlásba, esetleg más módszerekkel is kombinálhatjuk.
Lehet, hogy valakinek annyira megtetszik, hogy ezután mindig így tanulja a mondatalkotást, ami szintén nehézségeket szokott okozni.

Ha valakinek van kedve, küldjön ilyen mondatokat! Szívesen közkinccsé teszem a blogon!
Jó szórakozást kívánok!
Mirjam

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése